A mikrobiom a mikrobák (mikrobioták) összessége, amelyek velünk, bennünk, rajtunk élnek, táplálnak, védenek, valamint időnként kihasználnak minket.
Az emberi szervezetet a sejtekből összeállt szövetek és szervek alkotják olyan szerveződést követve, amelynek során közös ökoszisztémát alkotnak a szervezetünkben élő mikrobákkal, azaz a mikrobiommal.
Az ide tartozó baktériumok, vírusok, gombák részt vesznek az emberi szervezet védelmében, nélkülözhetetlen anyagokat állítanak elő és megakadályozzák idegen (és betegséget okozó) mikroorganizmusok tartós megtelepedését. Együttélésünk kölcsönösen előnyös: mi tápláljuk a mikrobiótát, az táplálja egyes sejtjeinket.
Már 30 évvel ezelőtt is felfedeztek a kutatók mikrobális összefüggéseket, hogy már a méh belseje sem steril, de nem arattak vele nagy sikert. 2014 után kezdtek vele foglalkozni, amikor a placenta (méhlepény) szövetében is kimutattak DNS-eket.
Azóta egyre több kutatás alátámasztja, hogy a mikrobiom összetétele határozza meg egészségi állapotunkat. Az emberi testben élő mikrobióták 85 %-a a bélrendszer körül helyezkedik el. 70%-a a vastagbélben van, úgy hívjuk őket, hogy probiotikumok, vagy más néven, élőflórának is nevezzük, melyek felelősek az immunválaszért. Az emésztőrendszerünkben élő mikrobiom túlnyomórészt baktériumokból áll. Hogyan is szolgálnak ki minket? Bizonyított, hogy a probiotikumok hatalmas mennyiségű vitamint termelnek, mint például: A,K (bélbaktériumok állítják elő, csontritkulás) B1-B3, B5-B7, B9, B12 vitaminokat és fontos zsírsavakat. Növelik az emésztés hatékonyságát, bio hasznosulást.
A probiotikumok részt vesznek a rák elleni küzdelemben, harcolnak a megfázás ellen és csökkentik a székrekedést. Antibiotikus anyagot termelnek. Megölik az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat. A probiotikumok és gombák olyan baktériumok, amik egészségessé tesznek minket.
Nem élhetnének nélkülünk, de mi sem nélkülük.
MÉG EGYSZER TEHÁT A FELADATUK:
- fenntartani az egyensúly állapotot a jó és a rossz között
- a betegségektől való megvédés
- az immunrendszer megfelelő működése (bélrendszer 85%, vastagbél 70%)
- részt vesznek az anyagcsere folyamatokban, felszívódásban, emésztésben
- a bél fejlődésében, a bélhám kialakításában
- vitaminok előállításában (B1, B2, B3, B5, B6, B12, biotin, folsav, K-vitamin,
- elősegítik az étkezés során bevitt ásványianyagok jobb felszívódását (magnézium, kálcium, vas)
- segítenek a rostok fermentálásában és a neurohormonok előállításában,
- szerepe van bizonyos aminosavak metabolizmusában
- a kórokozók elleni védelemben
- mikrobaellenes anyagokat termel
- antibiotikus anyagot termelnek LÁBON JÁRÓ BAKTÉRIUMTELEPEK VAGYUNK Azt mondtuk, hogy közös ökoszisztémát alkotnak, vagyis szimbiózist (egyensúlyt) tartanak bennünk.
MI OKOZZA A PUSZTULÁSUNKAT?
A bélflórát több anyag károsítja:
- tabletták és egyéb gyógyszerek fogyasztása,
- a rossz étkezési szokások,
- a városi ivóvízben található klór, az alkohol,
- az antibiotikumok, a fogamzásgátlók,
- az élelmiszerekben lévő adalékanyagok,
- a glutén, MEGAKADÁLYOZZA A BÉLHÁMSELYTEK SZAPORODÁSÁT (nagy kérdés a hozzátáplálásnál is, kovászos kenyér fogyasztása ajánlott)
- a stressz
EZÉRT KELL, HOGY NAPI SZINTEN PÓTOLJUK!
Több, mint 2000 évvel ezelőtt az orvostudomány atyja, Hippocrates megállapította, hogy "az ételünk a gyógyszerünk és a gyógyszerünknek az ételünk kellene lenni". Paracelsus, svájci orvos már kimondta azt is, hogy a "halál a belekben lakozik". Manapság a legújabb kutatások eredményei is őt igazolják. Bár nem minden betegség kezdődik a belekben, de sok anyagcserezavart okozó, autoimmun és kognitív betegség kiindulópontja a bélflórában felborult egyensúly. Ez megerősíti azt a tényt, hogy optimális egészség nincs egészséges bélflóra nélkül! A belek adnak otthont több milliárd baktériumnak, gombának és egyéb organizmusoknak, ráadásul az immunrendszer 70%-a is itt található. A második agynak is nevezett hálózat aktívan kommunikál az aggyal, ezért jelentősen befolyásolja érzelmeinket, hangulatunkat. A depresszióról és hangulatingadozásról ismert szerotonin 95%-a is a beleinkben fordul elő.
Tehát a legfontosabb feladatunk, hogy megtartsuk vagy helyreállítsuk a bélflóránk egyensúlyát.
Ehhez nyújtanak segítséget a N.I.C.S. Zrt táplálékkiegészítői. A leghelyesebb az lenne, ha a mozgás mellett, a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket megfelelő, egészséges táplálkozással juttatnánk be. Valójában ma ez szinte lehetetlen.
Van kérdésed? Hívj bátran: +36 30 316 2443 Azt is mondhatnám. 3:1 HATÓANYAG + GYÓGYNÖVÉNY + PRE- ÉS PROBIOTIKUM együtt